A Paint my Event egy közösségi festős aktivitás, ahol egy előre leegyeztetett képet fogunk a vendégek segítségével megfesteni. A kollégánk hátulról egy laserpointer segítségével irányítja a rajzolást. A rajzban bárki részt vehet akár csak egy ecsetvonásra is!
A 150x100 cm-es plexi lapot egy állványba rögzítjük, ezen fog elkészülni a nagy mű – méghozzá a vendégek keze által!
Kollégánk végig segíti az alkotás folyamatát onnantól kezdve, hogy az érdeklődő vendégeknek kezébe adja a megfelelő színű filcet / festéket és hátulról egy laserpointer segítségével mutatja, hogy hol rajzoljon. Amennyiben a helyszín igényli, mikroportot is biztosítunk, amivel biztosan eljutnak az instrukciók a tábla túloldalára.
Az alkotás folyamatában részt lehet venni akár csak egy pillanatra is, de akár bele lehet folyni komolyabban is. Nagyjából 4-6 óra alatt készül el egy festmény vendégek számának és szerepvállalásának függvényében.
Az hogy mit fogunk festeni, az pedig csak rajtatok múlik: rendezvény előtt 2-3 héttel az Ügyfél kérése alapján kollégánk elkészít egy vázlatot.
Ezért különleges
Ez egy olyan egyedülálló program, melyhez hasonlóval még biztosan nem találkozott senki idehaza – de még a kontinensen sem!
Amellett, hogy látványos, rendkívüli csapatösszetartó ereje is van a közös alkotásnak.
Különleges lehetőség az is, hogy az elkészült mű akár az Ügyfék tulajdona is maradhat, így kihelyezhető irodában vagy akár felajánlható jótékony célra.
Igény esetén akár a teljes folyamatról timelapse videó is készíthető, ami egy szuper digitális tartalom az utókor számára
Branding
Ha a klasszikus értelemben nem is lehet brandingelni, de a festmény témája, színvilága természetesen lehet akár vállalathoz köthető is.
Az alkotás alatt készített timelapse videó szuper tartalom a közösségi média felületekre.
Több infó hamarosan!
Addig is keress minket bátran az info@bigfun.hu email címen!
Kérjük vegye figyelembe, hogy az oldal - más oldalakhoz hasonlóan - sütiket használ. A felhasználói élmény biztosítása érdekében oldalunkon sütiket használunk, melyek beállításait a használattal elfogadja. Az oldal használatával (Ön) elfogadja a cookie/süti beállításokat. Ezeket bármikor megváltoztathatja. Bővebben